Nó: Taneda Micsikazu és magyar tanítványai – workshop bemutató
A Kongó nó iskola mestere, Taneda Micsikazu a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói számára egy négynapos workshopot tart, melynek lezárásaként a résztvevők egy nyilvános bemutató keretében demonstrálják a közös munka eredményét. A tanítványok produkciója mellett maga a mester is tart egy rövid, előadással egybekötött bemutatót. Taneda Micsikazu site (a nó darab főszerepét játszó) mester, aki a világ számos táján szerepelt már. 2018-ban a Japán Nemzeti Kulturális Hivatal megbízásából kulturális nagykövetként járja a világot, hogy e hagyományos színpadi műfajt népszerűsítse. Akkori körútja magyaroroszági állomásaként az előadóművészeti képzésben meghatározó szerepet betöltő, illetve számos színészt és színházi szakembert kinevelő Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékeinek tartott workshopot. A nagysikerű együttműködés után megfogalmazódott az újbóli társulás ötlete, mely idén márciusban meg is valósul. Vajon a magyar színházi élet jövőjét vállukon hordó fiatalok milyen kapcsolódási pontot találnak a japán tradíciókban gyökerező, s máig is népszerű nó műfajával?
Az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az alábbi linken, illetve a jobb oldalt található jelentkezési lap kitöltésével lehet:
Amennyiben regisztrálnak, de mégsem tudnak részt venni a programon, kérjük előzetesen jelezzék, hogy az Önök számára fenntartott helyet másnak átadhassuk. Szíves együttműködésüket előre is köszönjük.
A program a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közös szervezésben valósul meg.